
Ügyvéd Podcast
By Kotroczó Ágnes, Retteghy Dóra, Lőrik József, Gerő Tamás, Méhes Dávid


150. AI a vádlottak padján - A technológia sötét oldala jogi és filozófiai szemszögből
Korábban a televízió bűvölte el a tömegeket, majd a világháló, szociális média, manapság pedig már a mesterséges intelligencia alakít a gondolkozásunkon. A veszélyei már emberéletekben is tetten érhetőek. Nyár után most ősszel ismét per indult az Open AI gyártója ellen, melyet újabb, öngyilkosságba hajszolt tinédzser szülei kezdeményeztek. Mivel (vagy kivel?) állunk szemben? Kié a felelősség egy öngyilkossághoz vezető csetelés során? Hogy lehet az okozatiságot bizonyítani? Amíg nem okoz tömeges öngyilkosságokat egy rendszer, akkor vajon csak annyira veszélyes, mint például volán mögé ülni? Többek közt ezeket a kérdéseket vitatta meg Vajda János ügyvéd, pszichológus Somogyi Zoltán szociológus, filozófus elemzővel.

149. Kiberháború - ügyvédek a digitális csatatéren
A nemzetközi kibertámadások ma már nemcsak katonai kérdéseket vetnek fel: bankokat, vállalatokat és kritikusinfrastruktúrákat egyaránt érintenek. Ebben az epizódban szó lesz az államoknak betudható nemzetközi kiberműveletek jogi értékeléséről, a polgári adatok mint javak nemzetközi védelméről, a kibertámadásokból eredő biztosítási éskártérítési vitákról. Vajda János Kis Kelemen Bencét kérdezve arra keresi a választ, hogyan sodródhatnak az ügyvédek– akár nemzetközi irodákban, akár hazai praxisban – a kiberháború frontvonalába.
Kis Kelemen Bence
A Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar, Nemzetközi- és Európajogi Tanszékének adjunktusa. 2022-ben PhD fokozatot szerzett, 2024-től egyéni ügyvéd. Kutatási témái közé tartoznak a háborúban alkalmazandónemzetközi jogi szabályok, az adatvédelem, illetve az új technológiák jogi szabályozása. Monográfiája jelent meg a felfegyverzett drónok célzott likvidálások keretében történő használatáról.
Szakmai képzések jogászoknak: ORACAcademy ******* OracAcademy JOGPSZICHOLÓGIA KÉPZÉS 2024
******Jogszabályokigényesen, ingyenesen: jogkodex.hu

148. Mit csinál egy "AI-os jogász"? És mire számíthatnak a résztvevők a november 17-i előadáson?
Mit csinál egy "AI-os jogász"? Hogy látja a jogi munka jövőjét? Mit és hogyan ad majd át ebből a tudásból az ORAC Academy november 17-i képzésén?
Dr Zorkóczy Miklós
ügyvéd, egyetemi oktató, start up mentor. Ügyvédként AI alkalmazások fejlesztését, AI megoldások implementációját segíti, az AI/BigData/Robotics munkacsoport vezetője. Több egyetem kurzusának és szakképzésének oktatója aLegaltech és AI témakörben.

147. Munkaidőt megtakarító, új AI-fejlesztések a Jogkódexen
Mire érdemes használni a nagy nyelvi modelleket? Mire képes már most a technológia, és milyen lehet ennek a recepciója a jogi munkafolyamatokban? Ezekről, és a Jogkódex AI-evolúciójáról Gerő Tamás beszélgetett Dancs Gáborral.
Dancs Gábor
Jogász, mérlegképes könyvelő, a BÜK szünetelő tagja, az ORAC Kiadó társtulajdonosa és elektronikus üzletágának vezetője.
Az adásban elhangzott példa: „A datio in solutum mely szakaszban található a Ptk-ban?”
Ezek a Jogkódexbe integrált, 2025 végéig próbaüzemben elérhető AI funkciók:
- kérdést lehet feltenni a jogszabályoknak tényállás, jogértelmezési dilemma vagy jogvita kontextusának megadásával;
- összefoglalót lehet kérni egy pertörténetről, azaz strukturált kivonatot az ügyhöz tartozó valamennyi bírósági döntésről;
- az adatbázisban való keresés során:
- a keresett kifejezés szinonimáját is ki lehet választani az AI által adott listából, és egységes találati listát kérni az összes keresett kifejezésre;
- a felhasználó keresési elgépeléseinek kijavítása, hogy akkor is kapjon találatot, ha valamit elrontott volna.

146. Az '56 utáni megtorlás: a Nagy Imre perről történészekkel jogászoknak
Hogy emlékszünk ma a Nagy Imre per utáni megtorlásra, mi történt, és mi volt ennek az emlékezetnek az evolúciója? Az '56-os forradalom hatvankilencedik évfordulója alkalmából beszélgetett Lőrik József jogászként két történésszel: Zinner Tiborral és Rainer M. Jánossal.
Zinner Tibor
történész, egyetemi tanár, kutatási területei: a XIX. és XX. századi politikai bíráskodás és annak társadalmi következményei, az 1956-os forradalom és szabadságharc utáni megtorlás szakértője.
Rainer M. János
történész, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos akadémia tagja, doktora. Kutatási területe a második világháború utáni magyar történelem.

145. Prof. Tóth Mihály: „A hatályos büntetőjog célja: elrettentés megelőzés helyett”
A hatályos Büntető Törvénykönyv kapcsán professzor Tóth Mihály arra hívja fel a figyelmet, hogy a jogalkotás célja inkább a szigor demonstrálása, mintsem a bűnmegelőzés. Az interjúban szó esik arról is, milyen társadalmi hatásai lehetnek ennek a szemléletváltásnak. Az elméleti és gyakorlati változásokról Gerő Tamás beszélgetett professzor Tóth Mihállyal
Tóth Mihály
Az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont professzora a bűnügyi tudományok területén – különösen a büntető eljárásjog és a gazdasági büntetőjog kérdéseiben – végzett jelentős tudományos munkát. Aktívan oktat és publikál; kutatásai hozzájárulnak a büntető jogi rendszer jobbmegértéséhez és fejlesztéséhez Magyarországon.
Szakmai képzések jogászoknak: ORACAcademy
*******Orac Academy JOGPSZICHOLÓGIA KÉPZÉS 2024
******Jogszabályokigényesen, ingyenesen: jogkodex.hu

144. Mit vár egy bíró az ügyvédektől?
Nem mindegy a beadvány betűmérete, se a terjedelme. Ezenkívül nem kell „kiabálni”, teátrálisan viselkedni, személyeskedni, a kelleténél terebélyesebben fogalmazni. Releváns tényállítás, tűpontos érvényesített jog és kereseti kérelem, a végén egy lényegre törő összefoglalóval – erre a négy pontra koncentráljon minden ügyvéd! Szemán Felicitász, a Fővárosi Törvényszék tanácselnök bírája Vajda János ügyvéd-pszichológusnak mesélt bírósági tapasztalatairól, a sokszor visszaköszönő ügyvédi szokásokról. A beszélgetés célja a két hivatásrend gördülékenyebb együttműködésének elősegítése volt.
Szemán Felicitász
Törvényszéki tanácselnök, címzetes táblabíró. 35 év tapasztalat családjogi ügyekben és a bírósági igazgatásban. 16 éve az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán igazságügyi protokoll témában oktató.
Szakmai képzések jogászoknak: ORACAcademy
*******Orac Academy JOGPSZICHOLÓGIA KÉPZÉS 2024
******Jogszabályok igényesen, ingyenesen: jogkodex.hu

143. Török Ferenc olimpiai bajnok ügyvéd életútja: a véletlenek és a kemény munka összjátéka 90 év távlatából
Legfrissebb podcast adásunkban Török Ferenc anekdotázik Gerő Tamásnak és a hallgatóknak visszaemlékezve az elmúlt 90 év sikereire és az ezek mögött meghúzódó rengeteg munkára, "véletlen" döntésekre, kisebb mozzanatokra, melyek meghatározták ezt a rendkívüli életutat.
Török Ferenc augusztus 3-án ünnepli 90. születésnapját, ezúttal kívánunk neki mi is, az Ügyvéd Podcast és az ORAC Kiadó nevében, nagyon boldog születésnapot, jó egészséget és további, hasonlóan aktív éveket!
Török Ferenc
1957-ben végzett az ELTE jogi karán, évekig dolgozott büntető bíróként, mellette válogatott szinten öttusázott. 1965-től polgári ügyvéd. 1964-ben Tokióban, majd 1968-ban Mexikóban olimpiai bajnok lett. 1979-től az ügyvédi tevékenység mellett az öttusa válogatott szövetségikapitánya és edzője volt, 1989-től az Öttusa Szövetség elnöke. Számtalan kitüntetés tulajdonosa, úgymint például NOB-tól életmű díj!
Magyarországi parlamenti képviselő (1990. május 2. – 1994. június 27.) az SZDSZ színeiben.
Négy gyereke, 9 unokája és 10 dédunokája van. Jelenleg is aktív ügyvéd.
Szakmai képzések jogászoknak: ORACAcademy
*******Orac Academy JOGPSZICHOLÓGIA KÉPZÉS 2024
******Jogszabályokigényesen, ingyenesen: jogkodex.hu

142. Bándi Gyula 70! Rápillantás a magyar környezetjog doyenjének szakmai életművére
Nem gondolta, hogy környezetjogász lesz, véletlenül sodródott e területre, de ma már nem is tudna mást elképzelni a maga számára visszamenőleg sem. Belekóstolt az ügyvédkedésbe is, ami különösen hasznos volt abban, hogy élővé tegye az elméletet. Hogyan forr össze az elmélet és a gyakorlat a munkájában? Esettanulmányok, híres „sztorik” az elmúlt évtizedek környezetjogi történetéből. Bándi Gyulával Gerő Tamás beszélgetett.
Az Ügyvéd Podcast nevében kívánunk mindannyian nagyon boldog születésnapot, Professzor Úr! :)
Bándi Gyula
jogász
A PPKE JÁK Környezetjogi és Versenyjogi Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanára és Doktori Iskolájának vezetője. A Magyar Tudományos Akadémia doktora. 2017 óta az alapvető jogok biztosának a jövő nemzedékek érdekeinek védelmét ellátó helyettese.
Szakmai képzések jogászoknak: ORAC Academy
*******Orac Academy JOGPSZICHOLÓGIA KÉPZÉS 2024
******Jogszabályok igényesen, ingyenesen: jogkodex.hu

141. Wealth-management: vagyon-egybentartás, vagyonvédelem, felelős gazdálkodás vagyonosok számára
Magyarországon még picit ismeretlen fogalom a wealth-management: az a terület, mely vagyonos családok ügyes-bajos dolgaival foglalkozik jogi és gazdasági szemszögből. Ügyvédek, adószakértők és befektetési tanácsadók tudása egyesül a wealth-management tevékenységben. Ezen belül egy kisebb ágazat a bizalmi vagyonkezelés. Cél a vagyonegybentartás, vagyonvédelem, felelős gazdálkodás. Méhes Dávid beszélgetett Illés Istvánnal.
Illés István
Ügyvéd, az Apelzo Wealth-management egyik alapítója. Részt vett a bizalmi vagyonkezelés magyarországi meghonosításban egy nemzetközi összehasonlítótanulmány formájában az új Ptk. kodifikációs bizottság számára.
Szakmai képzések jogászoknak: ORACAcademy
*******Orac Academy JOGPSZICHOLÓGIA KÉPZÉS 2024
******Jogszabályok igényesen, ingyenesen: jogkodex.hu

140. A Kúria, az OBH és az OBT mint kommunikációs önstruktúra
Legfrissebb podcast adásunkban a 2025-ben benyújtott T/11917-es törvényjavaslat legfontosabb pontjairól beszélgetett Senyei Györggyel Kadlót Erzsébet és GerőTamás ügyvédek. A változások érintik a bírák és közjegyzők életkori szabályait, az eljárások digitalizációját, az áldozatvédelem erősítését, valamint a jogorvoslati rendet is. Szó lesz arról is, hogyan befolyásolhatják ezek a módosítások a jogállamiságot, az igazságszolgáltatás átláthatóságát ésfüggetlenségét. Végül áttekintjük, milyen hatással lehet mindez a jogbiztonságra és a társadalmi kontrollra
Dr. Senyei György Barna
Jogi diplomáját 1993-ban szerezte meg a MiskolciEgyetem Állam- és Jogtudományi Karán. Bírói pályáját 1996-ban a Miskolci Városi Bíróságon kezdte. 2004-től a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróság bírája, 2012-től a Fővárosi Ítélőtáblai bíró, majd 2016-tól megbízott, 2018-tólpolgári-gazdasági ügyszakos ítélőtáblai tanácselnök. 2014-2016 között az Európai Jogi Szaktanácsadói Hálózat szaktanácsadó bírája, majd 2016-2019 között az Európai Jogi Szaktanácsadói Hálózat polgári-gazdasági ügyszakos koordinátor-helyettese. 2019. december 10-én az Országgyűlés 9 évre az Országos Bírósági Hivatal elnökénekválasztotta. 2022-től a Magyar Jogász Egylet Elnökségi tagja.
Szakmai képzések jogászoknak: ORACAcademy
*******Orac Academy JOGPSZICHOLÓGIA KÉPZÉS 2024
******Jogszabályok igényesen, ingyenesen: jogkodex.hu

139. #Devizahitelek: két nézőpont, egy ítélet - szakmai vita a C-630/23 ítéletről
Mit jelent az Európai Unió Bíróságának C-630/2023 számú ítélete a magyar adósok és hitelezők számára? Vajon hogyan befolyásolja az ítélet a hazai banki és bírói gyakorlatot? Mi a különbség az árfolyamrés és az árfolyamkockázat között? Vajon újranyithatók a devizahiteles perek? Lehetséges a perújítás az uniós ítélet alapján? Nyugodhatott az elévülés? Mi történhet a már folyamatban lévő, vagy akár a már lezárult végrehajtásokkal? Pontosan milyen jogorvoslati formák jöhetnek szóba az egyes ügytípusoknál az eljárás különböző szakaszaiban? Hogyan nézne ki az elszámolás pontosan? Az ítélet gyakorlati hatásairól beszélgettünk és vetettük össze az eltérő nézőpontokat két devizahiteles ügyvéddel, Mándli Ádámmal és Balajthy Jánossal: egyikük adósokat, a másikuk pénzintézeteket képvisel a peres- és végrehajtási eljárásokban.
Mándli Ádám, 2020 óta ügyvéd Pannonhalmán, szakterülete a pénzügyi fogyasztóvédelem, követeléskezelés és a végrehajtási jog. Az elmúlt 10 évben közel 3.000 bírósági tárgyaláson és peren kívüli egyeztetésen képviselt adósokat, ezalatt közel 3 milliárd forint elengedését érte el a fennálló tartozásokból ítélettel vagy egyezséggel.
Balajthy János, 2017 óta önálló ügyvéd, 2013 óta foglalkozikvégrehajtási- és perjoggal. 2015 óta látja el az egyik hazai pénzintézet képviseletét deviza alapú ölcsönszerződésekkel kapcsolatos perekben. Szakterülete a tömeges követeléskezelés és a kötelmi igényekkel kapcsolatos peres jogviták.
Szakmai képzések jogászoknak: ORAC Academy
*******Orac Academy JOGPSZICHOLÓGIA KÉPZÉS 2024
******Jogszabályok igényesen, ingyenesen: jogkodex.hu

138. Éder Róbert: „Megtanítottam a jogász feleségemet programozni”😊
Mire jó, ha egy jogász érti a programozói alapnyelvet? Mi az a dokumentumautomatizáció? Mennyi munkát és időttakaríthat meg egy jogász, ha bizonyos munkafolyamatait automatizálni tudja? Hogyan tud segíteni a chat GPT akár egy keresetlevél beadásánál? Cloude vagy Chat GPT- melyik milyen feladatokra alkalmasabb?
Dr. Éder Róbert jogász, munkája mellett a Harvard Egyetemen, és az Antwerpeni Egyetem legaltech kurzusán bővítette jogi programozással kapcsolatos tudásáthttps://orac.hu/Hatekony_promptolasi_technikak_jogaszoknak_halado

137. Ügyvédsors: kamarai elnökök, szerelem, foci, tiszaeszlári per, Mikszáth Kálmán – hogy jön mindez össze egy beszélgetésben?
Mit keresett Mikszáth Kálmán a tiszaeszlári vérvád tárgyalásán? Az Ügyvédsors című regényben a valóságkeveredik némi fikcióval, előbbi egy átfogó történelmi regény alapját képezi, utóbbi pedig mindezt olvasmányossá teszi. Számos, a valóságból merített per fordulatos feldolgozása ez a könyv, zsidótörvények, koncepciós perek és azok valós áldozatairól szól, de van benne szerelmi szál is és kitalált ügyvédi átok. A történelmi regényben az utolsó 50 év szereplői köztünk járnak, el tudják olvasni a könyvet, ettől még izgalmasabb ennek a korszaknak a feldolgozása. Aszerzővel, Kapa Mátyással Gerő Tamás beszélgetett.
Kapa Mátyás
Ügyvéd, az ELTE Állam és Jogtudományikarának docense, állam és jogtudományok és gazdálkodás és szervezéstudományok területén egyaránt doktorált. Az oktatás és az ügyvédkedés mellett írói tevékenységet is folytat, 2019-ben a Budapesti Ügyvédi Kamara Bálint ÁkosGyörgy díjjal tűntette ki. Nemrég jelent meg tizedik regénye, az Ügyvédsors.
Szakmaiképzések jogászoknak: ORAC Academy
*******Orac Academy JOGPSZICHOLÓGIA KÉPZÉS 2024
******Jogszabályokigényesen, ingyenesen: jogkodex.hu

136. Bosszúpornó, doxolás, deepfake: emberek megalázása, választások manipulálása - hogy kezeli ezt a jog?
Ahogy egyre inkább körbevesz minket a technológia, annál inkább kell lépést tartani a technológiai fejlődéssel a jogalkotóknak is. A kiberbűnözés egy gyűjtőfogalom, ma már lehet az elkövetés tárgya is, meg eszköze is a kiber tér. Miylen veszélyekre milyen válaszokat ad a jelenlegi jogalkotás?
Mezei Kitti
A Jogtudományi Intézet Bűnügyi TudományokOsztályának tudományos főmunkatársa. Kutatási témája a modern technológiák bűnügyi kihívásai, különös tekintettel a kiberbűnözés és mesterséges intelligencia területére. Emellett egyetemi oktató és a Mesterséges Intelligencia Nemzeti Labor vezető kutatója. MTA Bólyai János kutatásiösztöndíjasa és az MTA ifjúsági díj tulajdonosa.
Szakmai képzések jogászoknak: ORAC Academy
******* Orac Academy JOGPSZICHOLÓGIA KÉPZÉS 2024
******Jogszabályok igényesen, ingyenesen: jogkodex.hu

135. „Egy élettársi kapcsolatban minden vitás és nincs közös vagyon!" - 57 perc
Ma már a gyerekek legalább fele élettársi viszonyból születik, de kérdés, hogy pontosan hogyan definiálható ez a kapcsolat. A mostani Ptk. szerint az élettársi viszonyban nincs közös gazdálkodás jogcím. Az új jogcím, vita esetén a vagyonszaporulat megosztása. Kövesné Kósa Zsuzsa kúriai bíró üzenete az élettársi közösségben élőknek: „Vegyék kézbe a saját pénzügyi felelősségüket, mert a jog túl szűkszavú e téren, nagy az ítélkezési gyakorlatban a mozgástér.”
Kövesné Kósa Zsuzsa
Kúriai tanácselnök. Szakterülete a családjog. A témakörben rendszeresen ad elő ügyvédeknek, közjegyzőknek és abírók képzésében is folyamatosan részt vesz. Tagja az Igazságügyi Minisztérium családjogi szakbizottságának. Részt vett a Polgári Törvénykönyv és a Polgári perrendtartás jogszabályi előkészítésében.
Szakmai képzések jogászoknak: ORAC Academy
******* Orac Academy JOGPSZICHOLÓGIA KÉPZÉS 2024
******Jogszabályok igényesen, ingyenesen: jogkodex.hu

134. Fórumválasztás a nemzetközi jogban: szabadság vagy egyenlőtlenség? - 49 perc
Pszichológiailag se mindegy, hogy a lakóhelyünkhöz képest hol kerül sor az ügyünk tárgyalására, de emellett a költségeket és egyéb körülményeket tekintve se tétnélküli ez a döntés. Milyen lehetőségeket és korlátokat rejt magában a nemzetközi fórumválasztás? Miért fontosak az aszimmetrikus joghatósági és választottbírósági megállapodások, és milyen hatással vannak a szerződő felek jogaira? Ebben az epizódban Schmidt Richárd jogász, a téma szakértője segít megérteni, hogyan működik a fórumválasztás a gyakorlatban, milyen kihívásokkal jár, és milyen különbségek vannak az egyes országok joggyakorlatában.
Dr. Schmidt Richárd
Nemzetközi vitarendezésre szakosodott ügyvéd és választottbíró, a budapesti ügyvédi kamara tagja, a tárgykörben számos publikáció szerzője, a Magyar Választottbírósági Egyesület elnökségi tagja.
Szakmai képzések jogászoknak: ORAC Academy
******* Orac Academy JOGPSZICHOLÓGIA KÉPZÉS 2024
******Jogszabályok igényesen, ingyenesen: jogkodex.hu

133. Ittas vezetés, celeb-balesetek, büntetőfékezés és kiskapuk: mindent a közlekedési jog gyakorlatáról - 49 perc
Az áldozathibáztatás a közlekedési baleseteknél is egy létező jelenség. Mindenkinek van véleménye és mindenki ítélkezik. Sallai Nóra színésznő esetében is érdemes mélyebben megérteni a körülményeket. Milyen tempó számít megtévesztő sebességnek? Más a megítélés, ha a baleset Budapesten vagy vidéken történt? Milyen kiskapukat akarnak kihasználni az elkövetők? Mivel a vádsikerességi mutató 98 százalék a közlekedési baleseteknél, így még nyomozati szakban van némi esély megfogni az ügyet. A bírói szakban a felmentés már egy lottó ötössel ér fel. A témáról Gerő Tamás Herpy Miklóssal beszélgetett.
Dr. Herpy Miklós, ügyvéd
2002 óra óta foglalkozik közlekedési, baleseti ügyekkel a Zafiri és Társai Ügyvédi Iroda tagjaként. Az elmúlt 22 év alatt kiterjedt tapasztalatot szerzett országos szinten büntetőjogi, szabálysértési és kártérítési ügyekben egyaránt.
Szakmai képzések jogászoknak: ORAC Academy
******* Orac Academy JOGPSZICHOLÓGIA KÉPZÉS 2024
******Jogszabályok igényesen, ingyenesen: jogkodex.hu

132. Egyszerűsítő, gyorsító eljárások a gyakorlatban: érdemes vádalkut kötni? - 31 perc
Retteghy Dóra és Kelemenné Csontos Laura ezúttal az elhúzódó ügyek elleni védekezésképp létrejött intézményekről beszélgetett, úgymint például a bíróság elé állítás, büntető végzés, biztosítékok letéte, egyezség, vádalku, előkészítő ülés stb. Vajon ezek ütköznek-e az alapelvekkel? Mi lesz fontos az igazság vagy a konszenzus? Érdemes-e beismerni, alkut kötni?
Kelemenné Csontos Laura
Diplomáit az Eötvös Loránd Tudományegyetemen, majd Németországban szerezte. Jelöltként a Bojkó Ügyvédi Irodában helyezkedett el, ahol 2022 óta ügyvédként dolgozik. A Budapesti Ügyvédi Kamara Ügyvédjelölti Tagozatának választott tagja, majd elnöke volt. 2019 óta a Magyar Kriminológiai Társaság titkára. Az ELTE ÁJK Büntető Eljárásjogi és Büntetés-Végrehajtás Jogi Tanszékénszerezte meg doktori fokozatát, ahol jelenleg is oktat. 2023-ban a Budapesti Ügyvédi Kamara Nagy Judit díjban részesítette.
Szakmai képzések jogászoknak: ORAC Academy
******* Orac Academy JOGPSZICHOLÓGIA KÉPZÉS 2024
*******Jogszabályok igényesen, ingyenesen: jogkodex.hu

131. Jobb együttműködni, mint törölni! Versenyjogi rajtaütés, kartellek, kamarai díjszabások - 59 perc
Hogy néz ki egész pontosan egy GVH rajtaütés, mire lehet számítani ügyfélként, ügyvédként? Hogy működnek a nyomozati softverek? Az önfeljelentés kimenetelének lehetőségeiről, HR- és beszerzési kartellekről, szabálytalan hirdetésekről, valamint a kamara által megszabott díjazásokról Gerő Tamás beszélgetett Horváth András versenyjogásszal.
Horváth András
Versenyjogra szakosodott ügyvéd, számos helyen oktató, előadó a témában. Szakmai tapasztalatait az Igazságügyi Minisztériumban és az Európai Bizottság versenypolitikai főigazgatóságán szerezte. Ügyvédi karrierjét a Dentons ügyvédi irodában kezdte. Tíz éve a Baker Mckenzie nemzetközi ügyvédi iroda versenyjogi csoportjának tagja. A Magyar Versenyjogi Egyesület tagja.
Szakmai képzések jogászoknak: ORAC Academy
******* Orac Academy JOGPSZICHOLÓGIA KÉPZÉS 2024
*******Jogszabályok igényesen, ingyenesen: jogkodex.hu

130. A jogvédelmi biztosítás szerepe a magyar igazságszolgáltatásban - 43 perc
A megdrágult peres eljárások következményeként a jogvédelmi biztosítási szolgáltatások jelentősége is nőtt. Legfrissebb podcast adásunkban a jogvédelmi biztosításban rejlő lehetőségeket járta körbe Méhes Dávid két vendégével: Gombolai Évával és Kónya Gáborral. Jogvédelem vagy pénzügyi védelem? Mikre vonatkozhat a jogvédelmi biztosítás? Milyen tipikus területeken szokták igénybe venni a szolgáltatást? Mi a biztosító szerepe műhibák esetén? Ilyen és ehhez hasonló fontos kérdésekre ad választ a podcast adás.
Gombolai Éva
A Legitimó jogi igazgatója. 2005-ben végzett az ELTÉ-n, külföldi jogi tanulmányait Németországban folytatta, majd rövid ügyvédjelöltködés után 2006 óta foglalkozik jogvédelmi biztosítással.
Kónya Gábor
2008-tól foglalkozik jogvédelmi üzletkötőként jogvédelmi biztosítással, azóta több mint 3000 ügyfélnek értékesített jogvédelmi biztosítást. Jelenleg 140 millió Ft-os állománnyal rendelkezik.
Szakmai képzések jogászoknak: ORAC Academy
******* Orac Academy JOGPSZICHOLÓGIA KÉPZÉS 2024
*******Jogszabályok igényesen, ingyenesen: jogkodex.hu

129. DÁP vagy ügyfélkapu+? Új AVDH hitelesítés, meghatalmazások, E-ING beadványok... - 30 perc
Hol tart a bevezetés, mik a különbségek a használatban magán- vagy jogi személy esetében? Mi változott/változik az AVDH terén? Hogy nyújthat be iratot az ügyvédjelölt? Új E-ING rendszerbe történő beadványok és a folyamat sajátosságai. Gerő Tamás ismét Kósa Ferenc ügyvéddel beszélgetett a legújabb digitális kihívásokról és megoldásokról.

128. Ügyvédi etikett: cuppanós kézcsókok, tegeződésfelajánlás, ültetési rend, ügyfélfogadási praktikák – 40 perc
Találkozik egy idősebb és/vagy rangosabb férfi egy hölggyel, akkor vajon ki ajánlja fel a tegeződést? Ne érezze magát kellemetlenül, ha Ön is zavarba jön egy ilyen helyzetben, kevesen tudják az összes etikett szabályt. Ki tegezi le másikat, ki nyújtja a kezét elsőként, milyen ruha nem lebben fel a szélben, ki hova üljön egy tárgyaláson, hogy álljunk fel elegánsan egy süppedős fotelből - és még számos hasonló, a mindennapokban gyakran szembejövő kérdésre kaptunk választ Görög Ibolya protokollszakértőtől, akivel dr Gerhard-Kotroczó Ágnes beszélgetett.
Görög Ibolya
Magyarország legismertebb protokollszakértője, aki több évtizedes tapasztalatával segíti az üzleti és közéleti viselkedéskultúra fejlesztését. Hivatalos rendezvények, diplomáciai események, üzleti tárgyalások valamint a mindennapi társasági etikett terén nyújt gyakorlati tanácsokat és inspiráló előadásokat.

127. Reptérről a tárgyalóterembe: kiadatási eljárások gyakorlata - 49 perc
A büntetőügy is globalizálódik. Magyarországon híresen jó a határvédelem, van olyan külföldi, aki beutazza a fél világot, végül Magyarországon találja magát a tárgyalóteremben egyenesen a reptérről. Szintén magyar kuriózumnak számítanak a börtönkörülmények. Mi lehetett az azeri baltás gyilkos kiadatása, vagy inkább hazaszállítása mögött? Bátki Pál ügyvéddel Gerő Tamás beszélgetett.
Dr Bátki Pál, ügyvéd
2003-ban végzett az Elte jogi karán. Az egyetem után ügyvédjelölt, majd köztisztviselő volt az Igazságügyi Minisztériumban, ahol EU-s és nemzetközi ügyekkel foglalkozott. Szakvizsgája után egyéni ügyvéd lett. Emellett az IBS üzleti főiskolán tanított és tagja lett jogi szakvizsga bizottságának. Eközben az RTL Klub Segítség Bajban vagyok című műsor egyik ügyvéd szakértője.

126. Mindent az e-ingatlan-nyilvántartás gyakorlatáról: új eljárási módok, új jogok, új lehetőségek! - 59 perc
2025. január 15-től hatályos az új Ptk.-módosítás az ingatlan-nyilvántartási törvénnyel összefüggésben, amely több helyen összhangba hozza a Ptk. rendelkezéseit az új törvénnyel. Meddig marad fenn a papíralapú és elektronikus eljárások párhuzamos működése? Hogy kell e-aláírást kérni az ügyfelektől? Hogyan változnak a ranghelyszabályok és a bejegyzés elvei? Az adás választ ad a legfontosabb kérdésekre, és kitér arra is, milyen új lehetőségeket teremtenek a szabályok például a befektetési és hitelezési piacon. Emellett bemutatjuk a technikai kihívásokat és lehetőségeket is, az e-akta, adatszinkronizáció, e-aláírás, szoftverfejlesztés kapcsán.
Papp Iván
1975-ben végzett Pécsen, a jogi karon, 1983-tól földhivatali vezető. Részt vett a '97-es VHR kodifikációjában és szakértője volt az új VHR-t véleményező MÜK munkabizottságának. Írt a témában egyetemi tankönyvet, valamint az ORAC Kiadó hamarosan megjelenő új INY tv. kommentárjának egyik szerzője.

125. Amerikából jöttem: floridai ingatlanvásárlás, letelepedés, hagyatéki ügyek, cégalapítás, ügyvédpartner-keresés az Egyesült Államokban - 28 perc
Melyek a magyar és amerikai ügyvédi praktizálás sajátosságai? Ami mindenképp közös: a túlórázás. Emellett kiderül a podcast adásból, hogy hogyan lehet az Egyesült Államokban letelepedni, Zöld Kártyához jutni, céget alapítani, magyarként kint dolgozni, ingatlant vásárolni, kiadni stb. Gerő Tamás Szabó Áron magyar származású, Floridában élő ügyvéddel beszélgetett befektetési és partnerségi lehetőségekről az Egyesült Államokban.
Dr. Szabó Áron ügyvéd
Budapesten született és élt 13 éves koráig. 2013-ban szerezte meg a Fort Lauderdale-i Nova Southeastern University Shepard Broad Jogi Központjában jogi doktori fokozatát. Az Egyesült Államok mellett Magyarországon és az Oxfordi Egyetemen is tanult. Dolgozott a Baker & McKenzie budapesti központjában, majd Floridában megnyitotta saját ügyvédi irodáját, a Szabo Law Group-ot, melynek már Fort Lauderdaleben, Orlandoban és Jacksonvilleben is vannak irodái. Áron magyarul és angolul egyaránt áll az érdeklődők rendelkezésére a következő jogi területeken: kivándorlás az USÁ-ba, amerikai vízum, Zöld Kártya-ügyintézés, állampolgársági kérdések, cégalapítás, céges - peres ügyek, hagyatéki ügyek, ingatlan jog, ingatlanok kereskedése, befektetések.
Elérhetőségei:
Email: info@amerikaiugyved.hu

124. Ügyvédi deliktumok: gyanús készpénzforgalmak, tanúfelkészítés, ügyvédi titoktartás, letétkezelés... Hol lehet hibázni? - 36 perc
Milyen jelekből következtethet egy ügyvéd arra, hogy pénzmosásból származó pénz jelent meg az ügyleteiben? Mit tegyen, ha pénzmosással kapcsolatos tanácsokat kérnek tőle? 2021. január elseje óta ügyvédként is könnyen gyanúsítottá lehet válni, ráadásul egyből minősített eset kerekedik belőle. Ügyvédi visszaélések, tanúk felkészítése, ügyvédi, védői titok és letét értelmezése... Néha vékony a jég és nem büntetős kollegák gyakran nem is érzékelik a kockázatok mértékét. Dr. Gerhard-Kotroczó Ágnes Gál István László ügyvéd professzort kérdezte a kockázatok nullára csökkentéséről.
Gál István László
Professzor doktor Gál István László büntetőjogász, ügyvéd, egyetemi tanár. A Pécsi Tudományegyetem Állam és Jogtudományi Kar Büntetőjogi Tanszékének vezetője. Évek óta segíti a Magyar Ügyvédi Kamara munkáját az ügyvédek pénzmosás megelőzési feladatainak a kidolgozásában. Ügyvédként büntető ügyekkel, ezen belül elsősorban gazdasági és gazdálkodási bűncselekményekkel kapcsolatban lát el védői feladatokat.
*******Jogszabályok igényesen, ingyenesen: jogkodex.hu
Szakmai képzések jogászoknak: ORAC Academy
******* Orac Academy JOGPSZICHOLÓGIA KÉPZÉS 2024

123. Újabb szinten a világkereskedelmi háború: mire kell készülni ügyvédként az FSR kapcsán, mit tegyünk egy hajnali rajtaütés esetén? – 32 perc
Vége a barátságos adókörnyezeteknek? Ügyvédként mire kell felkészülni az FSR kapcsán? A külföldi támogatás fogalma elég tág fogalom, de a gazdasági előny a kulcs, mely kamatmentes kölcsön, adókedvezmény, összefonódás, közbeszerzési részvételi feltételekben vagy számos egyéb formában megjelenhet bizonyos összehatárok felett. Az Európai Bizottságnak jogosultsága van arra, hogy vizsgálatot kérjen, bírságoljon, és hajnali rajtaütéseket hajtson végre, ha a felhívott fél nem tesz eleget az adatszolgáltatásnak. Mire kell felkészülni ennek kapcsán ügyvédként? Példákról, esetekről, tanácsokról lesz szó dr. Vajda János és dr. Keller Anikó beszélgetésében.
Keller Anikó
Keller Anikó ügyvéd vezeti a Szecskay Ügyvédi Iroda versenyjogi és compliance csoportját. A Who’s Who Legal és a Legal500 elismert versenyjogi szakértője. Szakterületei a klasszikus versenyjog, állami támogatások, tisztességtelen verseny és kereskedelmi gyakorlat, fogyasztóvédelem, reklámjog. Rendszeresen képviseli az ügyfeleket anti-tröszt, illetve tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokkal kapcsolatos eljárásokban az Európai Unió Bizottsága, a Gazdasági Versenyhivatal és a bíróság előtt. Jelenleg a Global Advertising Lawyers’ Alliance (GALA) európai, közel-keleti és afrikai (EMEA) térség regionális elnöke és a Magyar Versenyjogi Egyesület elnökségi tagja. Tagja az Önszabályozó Reklám Testületnek, az Interactive Advertising Bureau (IAB) magyar tagozatának és a Magyar Reklámszövetségnek is.
Szakmai képzések jogászoknak: ORAC Academy
******* Orac Academy JOGPSZICHOLÓGIA KÉPZÉS 2024
*******Jogszabályok igényesen, ingyenesen: jogkodex.hu

122. "3-4 órás munkát 3-4 perc alatt készít el nekem a chat GPT"- 19 perc
Policyt alkot, szerződést ír, a marketing osztálynak válaszol, összefoglalja a levelezés lényegét és még sok példán keresztül mutatja be Méhes Dávid kérédseire válaszolva Éder Róber, hogy jogászként hogyan hasznosítja a Chat GPT-t a napi munkájában.
Dr. Éder Róbert
jogász, munkája mellett a Harvard Egyetemen, és az Antwerpeni Egyetem legaltech kurzusán bővítette jogi programozással kapcsolatos tudását
https://orac.hu/Idonyeres_a_jogi_munkaban_az_AI_segitsegevel_workshop

121. Puszi, ölelés, plexifal, temetés: mozgástér a fogvatartottak jogaiban - 29 perc
Hogyan hasznosíthatja egyszerűen egy ügyvéd a saját praxisában a civil szervezeteknél felgyűlt tudás- és ismeretanyagot? Hogyan lehet a strasbourgi emberi jogi bíróság elé vinni fogvatartottak ügyét? Milyen jogsértések esetén érdemes próbálkozni és ehhez milyen szakmai segítséget kaphatnak az ügyvédek? Milyen jogok illetik meg a fogvatartottakat? Hogyan jelenik meg a fogvatartottak kegyeleti joga a büntetés-végrehajtásban? Vajon büntetés részének tekinthető-e, hogy a fogvatartott nem vehet méltó búcsút elhunyt szeretteitől? Mit gondol minderről az Emberi Jogok Európai Bírósága? Egyáltalán miért lehet mindez fontos az ügyvédeknek és vajon hogyan hasznosíthatja egy ügyvéd saját praxisában a szakmai civil szervezeteknél felgyűlt tudás- és ismeretanyagot? Ilyen és hasonló kérdésekre keressük a választ legújabb adásunkban, ahol Gerő Tamás ügyvéd beszélget a Magyar Helsinki Bizottsággal együttműködő, Ivány Borbála ügyvéddel és Kubát Dániel ügyvédjelölttel. dr. Kubát Dániel
2022-ben végzett az Eötvös Loránd Tudományegyetemen. 2019 óta a Tamási & Bencsik Ügyvédi Társulás, 2021 óta pedig Magyar Helsinki Bizottság gyakornoka, majd 2022 szeptemberétől mindkét helyen ügyvédjelöltként tevékenykedik.
dr. Ivány Borbála
2005-ben végzett a Pázmányon, majd egy rövid francia nemzetközi ügyvédi irodai kitérő után az Igazságügyi és Rendészeti Minisztériumban kezdett dolgozni. 2010-től a Magyar Helsinki Bizottság projektkoordinátora, 2017-től ügyvéd. Főként az állam által elkövetett emberi jogsértésekkel szembeni ügyekben képvisel elnyomott társadalmi csoportokba tartozó embereket a hazai és nemzetközi bíróságok előtt.
Szakmai képzések jogászoknak: ORAC Academy
******* Orac Academy JOGPSZICHOLÓGIA KÉPZÉS 2024
*******Jogszabályok igényesen, ingyenesen: jogkodex.hu

120. Ügyvédeket is érintő HR-kérdések: pszichológiai biztonság, vezetői skillek - 24 perc
Sok ügyvédi iroda nem foglalkozik a people management kérdésekkel tudatosan, pedig akár kicsi, akár nagy irodáról beszélünk, ugyanúgy kell működtetni, mint bármilyen szervezetet: oda kell figyelni a dolgozók jóllétére, a rendszeres, tudatos visszajelzésekre és egyéb vezetői készségek fejlesztésére. Ezeket a kérdéseket bontotta ki Méhes Dávid Dániel Gábor Fanni szervezetpszichológus, tanácsadóval.
Gábor Fanni
közgazdász-pszichológus, az ORAC Academy vezetője, szervezetpszichológus.
Pályafutását a médiában kezdte, gazdasági újságíróként, majd több mint tíz évvel ezelőtt - pszichológusnak átképezve magát - akkori munkahelyén belül megalapította, majd tíz éven át vezette az Üzlet és Pszichológia című szaklapot és az aköré felépült tartalom és képzési divíziót.
Szakmai képzések jogászoknak: ORAC Academy
******* Orac Academy JOGPSZICHOLÓGIA KÉPZÉS 2024
*******Jogszabályok igényesen, ingyenesen: jogkodex.hu

119. Pénzkérdés az "igazság"? Anomáliák a szakértői bizonyításban - 61 perc
A mai jogszabályok nem könnyítik meg a szakértői folyamatokat. Büntetőjogban egy szakértőtől várják a megoldást. Anyagiak döntik el, hogy kinek lesz nagyobb esélye védekeznie, szakértőt igénybe venni. A magánszakértő csak elfogult szakértő lehet? Pedig a szakértői törvény előírja, hogy bárki kéri fel, ugyanolyan szakértői véleményt kell megfogalmaznia... Dr. Kadlót Erzsébet dr. Nogel Mónikával beszélgetett a fenti kérdésekről.
Dr. Nogel Mónika
A győri Széchenyi István Egyetemen végzett, majd Pécsett PhD fokozatot szerzett a szakértői bizonyítás kérdésében. A közelmúltban egészségtudományból habilitált. 2017-óta vesz részt az igazságügyi szakértőjelöltek oktatásában a Magyar Szakértői Kamara megbízott oktatójaként. Emellett oktat az Igazságügyi Szolgálatok Jogakadémiáján. Főállásban a győri Széchenyi István Egyetem jogi karának egyetemi docense. Emellett egy, a londoni székhelyű Royal Anthropological Institute munkacsoportjának vezetője. Közleményei közül kiemelést érdemel a ORAC gondozásában 2020-ban megjelent ,,A szakértői bizonyítás aktuális kérdései” című monográfia.
Szakmai képzések jogászoknak: ORAC Academy
******* Orac Academy JOGPSZICHOLÓGIA KÉPZÉS 2024
*******Jogszabályok igényesen, ingyenesen: jogkodex.hu

118. Milyen ügyészi skillek segítették Kamala Harrist az elnökjelölti vitában? - 41 perc
A promoter vs. prosecutor érveléstechnikáját hallhatta a közönség szeptember 10-én, amikor Kamala Harris és Donald Trump csapott össze az elnökjelölti vitán. Egybehangzó vélemények szerint a vitát Harris nyerte, de nézzük, melyek voltak azok a tárgyalástechnikai, szónoki trükkök, melyeket egyrészt korábbi (ügyészi) szerepéből hozott, másrészt melyekre profi pszichológusok, spindoctorok készítették fel. Ha ismerjük a nárcizmus recepjét, akkor vajon egy nárcisztikus emberrel történő vita is gyerekjáték? Milyen csapdákat állított Harris, amikbe csak egy nárcisztikus lélek tud belesétálni? Milyen testbeszéd jelzéseket küldtek egymásnak a felek? Többek közt ezekről is beszélgetett Gerő Tamás ügyvéd, Vajda János ügyvéd-pszichológussal a legfrissebb Ügyvéd Podcast adásban.
Vajda János
Vajda János lassan húsz éve praktizáló ügyvéd Budapest egyik nagy múltra visszatekintő irodájában, a Szecskay Ügyvédi Irodában, egyben kognitív pszichológus, aki a Maastrichti Egyetem kifejezetten jogi pszichológiára összpontosító mesterképzését végezte el.

117. GYAKORLATI ÚTMUTATÓ a DÁP, Ügyfélkapu, Ügyfélkapu+, IFORM és ÁNYK útvesztőihez - 32 perc
Azonosítási változások januártól, DÁP regisztráció, melyik típusú személyi igazolvány felel meg a regisztrációs feltételeknek és melyik nem? Milyen szolgáltatásokhoz férünk hozzá DÁP-regisztráció után? Mi minden tárolható majd a telefonunkon és milyen ügyek lesznek intézhetőek a jövőben távolról is, melyhez ma még személyes részvétel szükséges? Milyen állammal, bírósággal kapcsolatos új kapcsolattartási formák, hitelesítési módok lesznek a jövőben? Dr. Gerő Tamás dr. Kósa Ferenc ügyvéd, egyetemi előadóval, a Magyar Elektronikus Aláírás Szövetség Egyesület elnökével és a Magyar Ügyvédi Kamara Informatikai Tanácsadó Bizottságának tagjával beszélgetett.

116. Le lehet bukni egy szón is? Profilozás szövegen keresztül egy bűnügyi nyelvésszel - 48 perc
Milyen a jó tolvaj/titkos/börtön-nyelv? Kinek milyen fedőnevek jutnak eszébe először? IQ-függő a jó börtönnyelv megalkotása, használata? Eltérő nemek eltérő titkos nyelvet használnak? Lebuktathat valakit a tájszólása? A búcsúlevél valóban búcsúlevél? Milyen kérdésekkel találkozik és milyen szempontokat vesz figyelembe elemzés közben egy nyelvész szakértő? Vajda János ügyvéd, pszichológus Ránki Sára bűnügyi nyelvésszel beszgetett.
Ránki Sára
Bűnügyi nyelvész Magyarszakon végzett, majd tanult kriminálpedagógiai és nyelvtudományi doktori iskolában. Húsz évet tanított, mellette magánszakértőként, dolgozott mint bűnügyi nyelvész. Szakmai tapasztalatát az NNI-nél, a (korábbi) Budapesti Katonai Ügyészségen és a KNYF-n szerezte. Jelenleg bűnügyi nyelvészként dolgozik, és egyetemi óraadó tanár.
Szakmai képzések jogászoknak: ORAC Academy
******* Orac Academy JOGPSZICHOLÓGIA KÉPZÉS 2024
*******Jogszabályok igényesen, ingyenesen: jogkodex.hu

115. Baleset vagy gondatlan emberölés? A Bayesian Jacht elsüllyedésének részletei a szakjogász szakértő szemével - 31 perc
Pontosan mivel, mi okból vádolják az augusztus 19-én elsüllyedt Bayesian luxusjach kapitányát? Rejtélyes vagy van magyarázat arra, hogy többnyire a befolyásos utasok hunytak el, míg a legénység megmenekült? Hogy süllyedhetett el orral lefele majd az oldalára dőlve, amikor extrém nagy dőlés szögből is képes egyensúlyba kerülni? Mi minden múlik a nyílászárók helyzetén? Milyen egyéb kérdések és lehetséges válaszok merülnek fel a Bayesian Jacht elsüllyedése kapcsán egy szakértő számára? Dr. Gerő Tamás Dr. Balogh Tamás Európai-, társadalombiztosítási- és műemlékvédelmi szakjogász, hajóroncskutató, hajózástörténeti szakíróval beszélgetett.

114. Átalakult BV-rendszer: nem az a kérdés, hogy ki megy be, inkább, hogy ki jön ki a börtönből… - 42 perc
Börtönország lettünk, élen járunk az egy főre jutó börtönlakók számát tekintve. Ennek kialakulásának történetéről, költségeiről, az átalakult büntetésvégrehajtási rendszer előnyeiről, hátrányairól és az esetleges alternatívákról beszélgetett Kadlót Erzsébet Lévay Miklóssal.
Lévay Miklós
Egyetemi tanár, nemzetközileg ismert kriminológus, volt alkotmánybíró. Az ELTE jogi karán végzett, majd bírói-ügyészi szakvizsgát tett. 1981-től a Miskolci Egyetem Jogtudományi Karán főállású oktatóként, a Bűnügyi Tudományok Intézetének igazgatójaként dolgozott, majd a Kar dékánja lett. 2004-2019 között az ELTE AJK Kriminológiai Tanszékének tanszékvezetője, 2006-2007 között az ELTE AJK rektorhelyettese. Nevéhez fűződik a kriminológia mesterképzés magyarországi megalapítása. Jelenleg az ELTE ÁJK teljes állású és a Széchenyi István Egyetem Jogi Karának részfoglalkozású egyetemi tanára és az MTA Állam- és Jogtudományi Bizottsága Büntetés-végrehajtási Albizottságának elnöke.
Szakmai képzések jogászoknak: ORAC Academy
******* Orac Academy JOGPSZICHOLÓGIA KÉPZÉS 2024
*******Jogszabályok igényesen, ingyenesen: jogkodex.hu

113. Határon átívelő családjogi viták: peres és peren kívüli lehetőségek - 55 perc
Melyik érintett állam bíróságához érdemes fordulni határon átnyúló családjogi viták esetén? Milyen szempontokat mérlegelhetnek az ügyvédek? Hogy viszonyul a magyar és az uniós jog egymáshoz jogvita esetén? Hogyan oldható meg a váltott gondoskodás két külön országban élő felek esetében? Milyen eltérő bírósági gyakorlatok lehetnek a különböző országok között? És milyen bíróságon kívüli megoldások jöhetnek szóba? Wopera Zsuzsa egyetemi tanárral és Kölcsényi Soma ügyvéddel beszélgetett Gerő Tamás.
Wopera Zsuzsa
1991-ben végzett a Miskolci Egyetem Állam-és Jogtudományi Karán. 1991-től ugyanott főállású oktató, 2002-től a Polgári Eljárásjogi Tanszék vezetője. 2013-tól egyetemi tanár. Elismerései: Magyar Tudományos Akadémia Bolyai János Kutatási Ösztöndíj, Mestertanár Aranyérem. 2014-től miniszteri biztos az Igazságügyi Minisztériumban. Szakterülete a polgári eljárásjog mellett a családjog, különösen a határon átnyúló családjogi jogviták eljárásjogi kérdései.
Kölcsényi Soma
ügyvéd
2002-ben diplomázott, 2008 óta ügyvéd. Az International Academy of Family Lawyers (Nemzetközi Családjogi Ügyvéd Akadémia) európai alelnöke a Mikk eV (https://mikk-ev.org) mediációs nagykövete a Közép Európai Mediációs Intézet alelnöke, a Magyar Ügyvédi Kamara delegált szakértője az Európai Igazságügyi Hálózatban.
Szakmai képzések jogászoknak: ORAC Academy
******* Orac Academy JOGPSZICHOLÓGIA KÉPZÉS 2024
*******Jogszabályok igényesen, ingyenesen: jogkodex.hu

112. A Nagykamara előtt tárgyalhatja újra a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága a Karsai-ügyet - 28 perc
Június 13-án hirdettek ítéletet Karsai Dániel ügyében. Az Emberi Jogok Európai Bírósága nem állapított meg alapjogi sérelmet az ALS betegek hazai életvégi döntési lehetőségei (vagy azok hiánya) kapcsán. Az ügyben számos, az egészségügy és a jog határán elhelyezkedő kérdés merült fel, amelyek a hazai társadalomban is élénk vitákat és elmélyült beszélgetéseket eredményeztek. Miért téves a passzív eutanázia kifejezés? Meddig terjed az egyén önrendelkezése? Mit jelent a palliatív ellátás? Az ügyről, a bíróság döntéséről és az életvégi kérdések témájáról beszélgetett Gerő Tamás Stánicz Péter ügyvéddel.
Dr. Stánicz Péter Alkotmányjogász és ügyvéd, az Alapvető Jogok Biztosának Hivatalában egészségügyi és fogyatékosságügyi profilban dolgozott jogi főreferensként, onnét lett ügyvédjelölt a Kollarics Flóra Ügyvédi Irodában, ahol ma partner tag. Az ügyvédkedés mellett a PhD disszertáción dolgozik, amelynek központi kérdése az egyén autonómiája, döntési képessége. Emellett az ELTE Alkotmányjogi Tanszékének megbízott oktatója.

111. Amikor a jogászprofesszor tudományos értekezés helyett "limonádét" ír:) - 25 perc Skypeophon
Sándor István, akit eddig a bizalmi vagyonkezelés hazai szaktekintélyeként ismer a szakma, ezúttal egy váratlan szerepben mutatkozik be: szórakoztató irodalom szerzőjeként. Ugyan teljesen nem tudott/akart kibújni a jogász bőréből, hiszen sok részlet ismerős lehet az ügyvédeknek vagy épp az ügyvédekhez forduló ügyfeleknek, de a könyv - a szerző saját bevallása szerint - könnyed nyári olvasmány, úgynevezett limonádé. Jogászoknak és nem jogászoknak is garantáltan könnyen fogyasztható. https://orac.hu/Limcsi_ugyvedsztori_a_fecni

110. Banánhéjak, avagy gyakorlati kérdések a végrehajtási eljárásban - 43 perc
Mit, mikor, hogyan és hová nyújtsunk be és mi mindent ne keverjünk össze: bírói gyakorlat és jogdogmatika a végrehajtásban az adós és a végrehajtást kérő ügyvédje nézőpontjából. Korcsolyázás a banánhéj-tengeren, avagy gyakorlati kérdések a végrehajtási eljárásban az adós és a végrehajtást kérő ügyvédje nézőpontjából. Gerhard-Kotroczó Ágnes beszélgetett Mándli Ádám és Pencz János ügyvédekkel.
Mándli Ádám
ügyvéd
2014-ben végzett az ELTE Jogi Karán. 2020 óta ügyvéd. Szakterülete a pénzügyi fogyasztóvédelem, követeléskezelés és a végrehajtási jog.
Pencz János
ügyvéd, végrehajtási jogi szakjogász
2009-ben végzett a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karán jogász szakán. 2020-ban a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán végrehajtási jogi szakjogász szakán szerzett diplomát. 2016-ban jogi szakvizsgát, 2019-ben végrehajtói szakvizsgát szerzett. Az egyetem elvégzését követően banki szekrorban helyezkedett el jogi előadóként, jogtanácsosként. 2021. óta saját ügyvédi irodáját vezeti.
Szakmai képzések jogászoknak: ORAC Academy
******* Orac Academy JOGPSZICHOLÓGIA KÉPZÉS 2024
*******Jogszabályok igényesen, ingyenesen: jogkodex.hu

109. Holtomiglan – holtodiglan: avagy hogyan írjunk tökéletes végrendeletet? - 53 perc
Létezik egyáltalán tökéletes végrendelet, vagy az sem kis szakmai kihívás, ha érvényesre, hatályosra és műhiba-mentesre sikerül? Ha kiállja a végintézkedés a hagyatéki per próbáját is? Gyakorlatias nézőpontok a legfontosabb alakiságokon túl. Talán mégse inkább végrendelkezzünk, hanem kössünk inkább öröklési szerződést? Netán ajándékozzunk halál esetére? Mikor, mi a legjobb megoldás? Hogyan helyezhető biztonságba a vagyon mozaikcsaládok, vagy akár céges öröklés esetén? Az öröklési jog évtizedes művelőjével, ügyvédszakmai előadások rendszeresen felkért oktatójával, Dr. Sziklai Jánossal Dr. Gerhard-Kotroczó Ágnes beszélgetett.
Dr. Sziklai János 1971-ben végzett az ELTÉ-n, 1973 óta ügyvéd. Tíz évig az ország egyik legnagyobb bankját képviselte polgári perekben, amelynek legnagyobb szegmense a devizahiteles perek vitele volt. Sok évig a Budapesti Ügyvédi Kamara elnökségének tagja volt. A Budapesti Fesztivál Zenekar Egyesület elnöke, valamint a Budapesti Fesztivál Zenekar Alapítvány kuratóriumi tagja. Szakmai képzések jogászoknak: ORAC Academy
******* Orac Academy JOGPSZICHOLÓGIA KÉPZÉS 2024
*******Jogszabályok igényesen, ingyenesen: jogkodex.hu

108. Egy nem éppen szobatudós emlékére: adás Sárközy Tamásról - 51 perc
A magyar gazdasági jog egyesszámú alakja, aki még Eörsi Gyulát is meggyőzte a gazdasági jogi szemlélet helyességéről. Jogászként egész oktatói karrierjét a közgazdasági felsőoktatásban töltötte. A Gt. kodifikátoraként munkájával megalapozta a rendszerváltást. Emellett a magyar jogi sinológia megalapítója is volt... Ezer feletti a publikációinak a száma. Az oktató, aki korát megelőzően standupolt a katedrán, és aki után már senki nem szívesen adott elő egy konferencián. De miért éppen a jégkorong? A legsokszínűbb magyar jogászprofesszorra, Sárközy Tamásra emlékeznek munkatársai, Pázmándi Kinga és Verebics János.
Pázmándi Kinga
Gazdasági jogász, az ELTE Gazdaságtudományi Karának tanszékvezetője. A Magyar Jogász Egylet elnökségi tagja, a Kereskedelmi és Üzleti Jogi Szakosztályának elnöke. A Miskolci Egyetem Jogi Karán végzett, 2006-ban szerzett doktori fokozatot.
Verebics János
Gazdasági jogász, az ELTE jogi karán végzett, 2001-ben szerzett doktori fokozatot. A vállalati szférából érkezett az egyetem világába, jelenleg az ELTE Gazdaságtudományi Karának kommunikációs vezetője a Menedzsment és Üzleti Jogi Tanszék egyetemi docense. Ezen kívül az anno nagy sikerű Bucó Szetti Tacsi grafikusa. :)
Szakmai képzések jogászoknak: ORAC Academy
******* Orac Academy JOGPSZICHOLÓGIA KÉPZÉS 2024
*******Jogszabályok igényesen, ingyenesen: jogkodex.hu

107. Klímaperek: nagy a baj, ha már gyerekek perlik az államokat a saját jövőjük érdekében - 57 perc
Gombamód szaporodnak a klímaperek Perutól Hollandiáig rengeteg esetről, és egyre több sikeres ítéletről értesül a szakma. Ezen a területen lehetőség van a kreativitásra: ahány ország és bíróság, annyiféle megközelítés. Most még lenne esély a kibocsátás csökkentésére ahhoz, hogy esélyt adjuk gyerekeinknek és unokáinknak, hogy a mostanihoz hasonló világrendben éljék az életüket, de vajon mi a Stasbourg és a nemzeti bíróságok mozgástere a klímaperekben? Sulyok Katalin jogász-biológussal beszélgetett Lőrik József mind jogi, mind környezetvédelmi szempontok mentén.
dr. Sulyok Katalin
2012-ben végzett az ELTE ÁJK-án jogászként, majd biológusként az ELTE TTK-án. A Harvard Egyetemen szerzett LLM diplomát, doktori fokozatát pedig az ELTE ÁJK Nemzetközi Jogi Tanszékén nemzetközi környezetjogi témában. Jelenleg e Tanszék adjunktusa, 2014-től a Jövő Nemzedékekért felelős ombudsmanhelyettes munkatársa. Kutatási területe a környezetjog és a klímajog. Az európai ombudsmani szövetség (European Network of National Human Rights Institutions) klímaváltozásért felelős csoportjának elnöke.
Szakmai képzések jogászoknak: ORAC Academy
******* Orac Academy JOGPSZICHOLÓGIA KÉPZÉS 2024
*******Jogszabályok igényesen, ingyenesen: jogkodex.hu

106. "Élt 95 évet, ebből 12 évet töltött Instán, TikTokon és Facebookon": időmenedzsment tippek - 36 perc (Skypeofon)
Napi 3 óra időrabló tevékenység = 45 nap egy évben! És ezt tovább lehet szorozni egy életre vonatkozóan is, csak az már annyira sokkoló, hogy leírni sem merjük még egyszer. Az alábbi podcastban két elfoglalt, szigorú napirend szerint élő ember, Limpár Imre tanácsadó szakpszichológus és dr. Gerhard-Kotroczó Ágnes ügyvéd beszélgetését hallhatják időmenedzsment témában. Hogy Imrét idézzük: az időmenedzsment egy mennyiséginek álcázott minőségi kérdés. A halogatás mindig csak egy tünet, kérdés, hogy milyen okok húzódnak mögötte. Ilyen és ehhez hasonló, mindannyiunkat érintő kérdésekre kapunk kézzel fogható válaszokat.
Limpár Imre, tanácsadó szakpszichológus
Vendégünk szakmájában azon kevesek közé tartozik, akiket sokkal inkább a jövő, mintsem a múlt érdekel. Elsősorban a hogyanok foglalkoztatják és a változás mikéntjei.
Szakterületei: időgazdálkodás, karriermenedzsment, konfliktus- és stresszkezelés, az önbizalom pszichológiája.
Eddig megjelent könyvei: A siker tervezhető (2018), 100
mondat, amely megváltoztatta az életemet (2020) és A lélek igazságai (2022)
Szakmai képzések jogászoknak: ORAC Academy
******* Orac Academy JOGPSZICHOLÓGIA KÉPZÉS 2024
*******Jogszabályok igényesen, ingyenesen: jogkodex.hu

105. Eltitkolt adósságok, külföldi bankszámlák: legkésőbb a hagyatéki tárgyaláson minden kiderül... - 56 perc
Mikortól számít a házassági vagyonközösség? Mi különbözteti meg a vagyoni elkülönítő szerződést a közszerzeményi rendszertől? Mit és mikor kell rögzíteni az élettársi kapcsolatban élőknek ahhoz, hogy érvényes legyen rájuk a házassági vagyonjogi szerződés? És mi a helyzet a titokban vállalt adósságokkal vagy külföldi bankszámlákkal? Legfrissebb podcastunkban mindent megtudhatnak a házassági vagyonjog gyakorlati oldaláról: Kövesné Kósa Zsuzsanna, családjogi bíróval Gerő Tamás beszélgetett.
Kövesné Kósa Zsuzsanna
1984-ben végzett a ELTE Állam- és Jogtudományi Karán, bíró. Szakterülete a családjog. A témakörben rendszeresen ad elő ügyvédeknek, közjegyzőknek és a bírók képzésében is folyamatosan részt vesz. Tagja az Igazságügyi Minisztérium családjogi szakbizottságának. Részt vett a Polgári Törvénykönyv és a Polgári perrendtartás jogszabályi előkészítésében.
Szakmai képzések jogászoknak: ORAC Academy
******* Orac Academy JOGPSZICHOLÓGIA KÉPZÉS 2024
*******Jogszabályok igényesen, ingyenesen: jogkodex.hu

104. Miért vannak az ügyvédek fokozottan kitéve a kiégésnek? Milyen jelekre érdemes felfigyelni? - 39 perc
Egy tanulmány szerint, az amerikai ügyvédek hetven százaléka kiégett. Vajon mi a helyzet a magyar ügyvédekkel? Az ügyvédi munka túl stresszes, túl versengő és - a látszattal ellentétben - túl sok benne az érzelem, így e szakma képviselői nagyobb kockázatnak vannak kitéve a kiégéssel szemben, mint gondolnánk. Melyek a kiégés jelei, mi kell a megelőzéséhez és milyen tévhitek keringenek mindezzel kapcsolatban? Legfrissebb podcast adásunkban Méhes Dávid Dániel beszélgetett dr. Füredi Júlia szervezetpszichológussal.
Dr. Füredi Júlia
Kislánykora óta delfinkutatónak készült, de végül szervezetpszichológiából doktorált. Tanulmányait Ausztráliában, a sydney-i University of New South Wales egyetemen és az ELTE Pszichológia szakán végezte. 27 éven át pénzügyi nagyvállalatok HR igazgatójaként dolgozott. 2017-ben kiégését követően maga mögött hagyta a multik világát és saját szoftver céget alapított.
Rendszeresen ír cikkeket, ad elő a kiégésről, a vezetésről, szervezeti kultúráról. 2021-ben jelent meg az ELÉG! Kiégtem. Most hogyan tovább? című könyve, ami a kiégéssel foglalkozik. 2023 őszén jelent meg a Csúcsragadozók- Tabuk és kamuk nélkül a vezetésről című második kötete.
Szakmai képzések jogászoknak: ORAC Academy
******* Orac Academy JOGPSZICHOLÓGIA KÉPZÉS 2024
*******Jogszabályok igényesen, ingyenesen: jogkodex.hu

103. Fiatal nők a védőügyvédi pályán! - 35 perc
A védőügyvédi pálya nem nőnek való – gondolják sokan. Mert kemény, embert próbáló ügyekkel lehet találkozni, be kell áldozni a szabadidőt és a hétvégéket, és férfiasan kell küzdeni az ügyfelek érdekében. Mennyire igaz mindez? A mai adás vendége három fiatal női védőügyvéd, akikben az is közös, hogy még nem voltak harminc, amikor megalapították a saját „büntetős praxisukat”. Hogyan dolgoznak ők, hogyan látják a saját szerepüket a védőügyvédi pályán, és hogyan tudnak nőként érvényesülni a férfiak között? Dr. Balogh Csilla Tünde, dr. Csalló Sára és dr. Vágvölgyi Ágnes kolléganőkkel dr. Fodor Klaudia beszélgetett!
Dr. Balogh Csilla Tünde
2012-ben végzett az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán, 2012-2016 között ügyvédjelöltként dolgozott, 2017-ben, 29 évesen alapította meg a saját praxisát amiben azóta is dolgozik. Többségében külföldi ügyfelek védelmét látja el a felsőfokú román és angol nyelvtudásának köszönhetően. 2023 áprilisában megalapította férjével a Kós&Balogh Ügyvédi Társulást. Szakterülete a büntetőjog és a büntetés-végrehajtási jog.
Dr. Csalló Sára
2014-ben végzett a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jogi Karán. Egy karizmatikus professzorának köszönhetően az egyetemen elindult a büntetőjog iránti rajongása, gyakornokként is dolgozott. Ügyvédjelölti éveit egy büntetőjoggal foglalkozó irodában töltötte. 2017-ben 28 évesen megnyitotta a saját ügyvédi praxisát, ahol azóta is dolgozik. Szakterülete a büntetőjog, kiemelten a gazdasági bűncselekmények.
Dr. Vágvölgyi Ágnes
2011-ben végzett a Szegedi Tudományegyetem Jogi Karán, 2016-ban, jelöltként sokat dolgozott kirendelt védőként a Csepeli Bíróságon. 29 évesen nyitotta meg a saját ügyvédi praxisát, ahol azóta is dolgozik. Szakterülete a büntetőjog, azon belül is a közlekedési balesetek, vagyon elleni bűncselekmények, ittas vezetés.
Szakmai képzések jogászoknak: ORAC Academy
******* Orac Academy JOGPSZICHOLÓGIA KÉPZÉS 2024
*******Jogszabályok igényesen, ingyenesen: jogkodex.hu

102. Gáza, Dél-Afrika, Izrael és a nemzetközi jog: Milyen érvekkel védekezik a zsidó állam? - 49 perc
Gerő Tamás Hoffmann Tamás nemzetközi büntetőjogásszal beszélgetett az Izrael ellen beadott dél-afrikai indítványról, tisztázva a legfontosabb kérdéseket: például mi számít népírtásnak és mi nem? Jelen vagy jövőbeli népírtásról beszélünk-e. Milyen érvek állnak Izrael rendelkezésére. Milyen bizonyítási kényszer van? És mekkora a mozgástér a tények értelmezésében?
Hoffmann Tamás
2002-ben végzett az ELTE-n. Nemzetközi büntetőjogász, a Corvinus docense, a Jogtudományi Intézet kutatója. Kutatási területe a nemzetközi büntetőjog és humanitárius jog.
*******Jogszabályok igényesen, ingyenesen: jogkodex.hu

101.: Hatásszünetek és történetek, melyekkel pereket lehet nyerni - 40 perc
Gyerekként is szeretjük a történeteket, felnőttként pedig tudattalanul is erősebben rezonálunk rájuk, mint gondolnánk. Hogyan, miként lehet ezt a hatást jól felhasználni akár egy perbeszédben, meggyőzésben, vagy egy prezentációban? És hogyan lehet elsajátítani a "spontán" storytelling készséget? Hogyan használjuk, ne pedig féljünk a csendtől? Vendégünk:
Györffy Kinga retorikai-storytelling tanácsadó, egyetemi oktató, a Szabadulás a sztorifóbiából. Mesélj, és győzz meg! és az Add elő magad. A magával ragadó előadás titkai című könyvek szerzője.
Szakterületei: modern retorika, a meggyőzés természete és technikái, a történetmesélés hatalma és határai a személyesmárka-építésben. Az elmúlt tizenhét évben több száz szakember, illetve felső- és középvezető retorikai fejlesztésében vett részt - a legkülönfélébb szakterületeken és iparágakban. Az I. sz. Patológiai és Kísérleti Rákkutató Intézet munkatársainak prezentációs-előadástechnikai felkészítője, az Imagine Cup innovációs világverseny mindenkori magyar döntőseinek pitch-trénere. Ismeretterjesztő és tudományos cikkek szerzője, mintabeszédes sorozatok társszerzője, a Bátrak, akik mernek című interjúkötet egyik szereplője.
Szakmai képzések jogászoknak: ORAC Academy
******* Orac Academy JOGPSZICHOLÓGIA KÉPZÉS 2024
*******Jogszabályok igényesen, ingyenesen: jogkodex.hu