Beszéd és szöveg | szép beszéd és helyesírás dr. Széman E. Rózsával

„Vagy félezernyi dalt megírtam

s e szót: magyar,

még le nem írtam.” – kezdi nagyszabású költeményét, a Psalmus Hungaricust Dsida Jenő. Nos, én ezt nem mondhatom el: a félezernyi Szóközben igencsak sokszor leírtam, elmondtam a magyar szót – lévén ez egy magyar anyanyelvi műsor. Annak is ez az 500. adása.

Kollégám ismét jó témát adott: hogy hangzik a csuklik és hasonló szavak egyes szám második személyű, felszólító módú alakja: csukolj? csuklodj? Nos, lássuk, használjuk-e egyáltalán ezeket a szavalkat (például csilkik, rejlik, vedlik stb.) felszólító módban, s ha igen, hogyan?

A szólások kimeríthetetlen tárháza a rovat-ötleteknek. Számosat nap mint nap, vagy alkalmanként használunk, de általában nem gondolkodunk arról, hogy vajon honnan erednek. Bárdosi Vilmos Szólások, közmondások eredete könyvében azonban származás szerint is keresgélhetünk – ma a bibliai eredetűekből válogattam.

Nemrégiben azonos alakú szavakkal foglalkoztam, és felsoroltam még jónéhányat, melyekre nem került sor: szél, tűz, tár, nyom, csap, vár, szán, sír, ősz. A mai rovatban ezek közül járok utána néhánynak – amennyit az adásidő enged.

Balázs Géza a Tetten ért szavak című rádiós műsorban gyakran fordult a nyelvi humorhoz, amint ezt magam is tettem néhányszor. Most az ő egyik 2007-es cikkéből mazsoláztam, újkeletű szólásaink után keresgélve.

Szólások nemcsak a régiségben léteztek, hanem ma is élnek, sőt folyamatosan keletkeznek. Jó okunk van föltételezni azt, hogy a nyelvi frazeológia hagyományőrző, egyszersmind folyamatosan megújul.

Az orosz szóösszevonásokat George Orwell is parodizálja az 1984-ben. Ugyanakkor fel kell hívnunk a figyelmet, hogy az angol is szívesen alkot hasonló szavakat, csak nem a szavak elejét teszi össze, hanem az egyik szó elejét és a másik szó végét (pl. smoke ’füst’ + fog ’köd’ = smog ’szmog’). Ez a fajta szóalkotásmód, ha soha nem is volt annyira népszerű, mint az angolban, már korábban is előfordult a magyarban is.

A korábban említettek mellett természetesen még egy sor orosz szó került be a magyarba, mint például a szputnyik (általában a műhold elvenezésére) vagy a sztahanovista (ami élmunkást jelent, és nemrégiben tudtam meg, nagy csodálatomra, hogy itt nálunkfelé nem annyira ismert); vagy később a peresztrojka eredetileg ’átépítés’, a glasznoszty pedig nagyjából ’nyilvánosság’ jelentésben.

A valódi 1945 utáni jövevényszavak között több a ruházkodáshoz kötődik. A pufajka ’vattakabát, vattával bélelt zubbony’ az orosz фуфайка [fufajka] szóból származik. A szó eleji p > f változásra rögtön két magyarázat is van. Az egyik az úgynevezett elhasonulás: amikor egy szóban két azonos vagy közel álló hang követi egymást (a lengyelben pl. kufajka alakúvá változott), az egyik gyakran megváltozik; a másik a puffad, pufi, pufók stb. hatásával magyarázható (a vattával bélelt kabát ugyanis vastag, és viselője is testesebbnek tűnik benne).

A héten beszéltem már közismert, mégis olykor rosszul használt idegen szavakról, a pesztra, pesztonka szavak esetében déli szláv jövevényekről, lássunk most egy keletebbi és sokkal nagyobb népet: az oroszt. Fejes László 2014-ben írt cikket a Nyelv és Tudományon Mit adtak nekünk a szovjetek? címmel, de a cikkből kiderül, hogy orosz szavakat már a szovjet idők előtt is kölcsönöztünk.

Amint mondani szokás: a téma az utcán hever. Azaz jelen esetben annak az újságnak a lapjain, amelyen a vasárnapi ebédhez pucoltam a zöndséget. Ott láttam Murádin László kis nyelvművelő szösszenetét, amely a mai rovat témáját adta.

Manapság, ha valaki aktív életet él, vagy nem akarja bölcsödébe adni a kisgyermekét, és nincsenek a közelben a nagyszülők, esetleg dolgoznak, bizony, nagy szüksége lehet bébiszitterre. A ’kisgyermek(ek) mellé fogadott alkalmi felügyelő, gyermekgondozó, rendszerint fiatal leány’ jelentésű angol szó olyannyira részévé vált nyelvünknek, hogy ma már egyben és magyar helyesírással írjuk.

Nem ritka eset, hogy kollegáimtól kapok rovatötletet. Legutóbb Varga-Mihály Márton kollégám küldött egy nemrégiben megjelent cikket, mely néhány olyan (természetesen idegen eredetű) szót tárgyal, amelyet sokszor, sokan rosszul mondanak. Tegnap már körbejártam egypárat, ma ezt a sort folytatom.

„A környéket hermetikusan lezártuk.” – egy időben a rendőrségi szóvivők egyik kedvenc szófordulata volt ez, ami aztán innen a hétköznapi nyelvbe is átkerült. A hermetikus azonban ’légmentes elzárást’ jelent, ami azért viszonylag kevés esetben fedi a valóságot.

Nem ritka eset, hogy kollegáimtól kapok rovatötletet. Legutóbb Varga-Mihály Márton kollégám küldött egy nemrégiben megjelent cikket, mely néhány olyan (természetesen idegen eredetű) szót tárgyal, aemlyet sokszor, sokan rosszul mondanak. Lássuk, melyek ezek.

Sok idegen eredetű szóról ma már nem érezzük, hogy ne lennének magyar szavak (például óra, iskola stb.), és ezeknek használatával nincs is semmi baj, ha a megfelelő helyen és helyesen használjuk őket. (Alapnyelvi szavunk talán 800-1000 van, nehéz is lenne nem idegen szavakkal beszélnünk…) Az alábbi kifejezésekkel azonban sokaknak meggyűlik a baja. Vajon hányan használják őket a valódi értelmükben és hányan csak azért, hogy műveltebbnek tűnjenek, de valójában maguk sem tudák, mit jelentenek pontosan.

Nemrégiben ilyen szöveggel jelent meg egy kép a Kolozsvári rádió Facebbok-oldalán: „Az idén gyengélkedik a tél, “bezzeg a mi időnkben” tele volt sisonkával a járda”. Alig telt el pár óra, és tucatnyi megnevezését kaptuk a jeges csúszkának a hallgatóktól, üdítő volt olvasni!

Nemrégiben ilyen szöveggel jelent meg egy kép a Kolozsvári rádió Facebbok-oldalán: „Az idén gyengélkedik a tél, “bezzeg a mi időnkben” tele volt sisonkával a járda”. Alig telt el pár óra, és tucatnyi megnevezését kaptuk a jeges csúszkának a hallgatóktól, üdítő volt olvasni!

Faluról járt be hozzánk egy néni gyermekkoromban, étkezések végén mindig így kérdezte meg tőlünk, gyerekektől, hogy jóllaktunk-e: „Édes kecském, jóllaktál? / Elég füvecskét kaptál?”, s mi így feleltünk (a nénitől tanult enyhe szilágysági tájszólással): „Úgy jóllaktam, hogy mán egy fűszál se tér belém!”. Hasonló szövegekből gyűjtött egy csokorra valót Küllős Imola és Laza Dominika a Tinta Könyvkiadónál 2013-ban megjelent Népi mondókák c. kötetben. Ma, a magyar kultúra napján népköltészetünk Hamupipőkéjéről, a gyermekmondókáról készítettem a Szóközt.

A zöldségeknek különböző, akár az Erdélyben és Magyarországon használatos elvnevezése olyannyira gyakori vita tárgya, hogy Murádin László sem mehetett el mellette szó nélkül nyelvművelő cikkeiben.

Ebből sem lesz gálickő! – sóhajtottam fel a múltnap, amikor sehogysem akart sikerülni, amibe belefogtam. Gyerekkoroman gyakran használtuk, de rá kellett jönnöm (egy jóbarátomnak köszönhetően), hogy ma talán nem mindenki ismeri.

„óh jaj, meg kell halni, meg kell halni!” – sóhajt fel Babits Ősz és tavasz között című verse minden második szakaszának végén. A mondatkezdő sóhaj szófajilag indulatszó, amely felkiáltó módon fejez ki érzést, lelki állapotot, ritkábban akaratot. Általában nincs mondattani funkciója, hanem mondatszó, maga alkot tagolatlan mondatot.

Erdélyi köznyelvünkben nemcsak román vagy román eredetű szavak vannak, de sokszor teljes szerkezeteket veszünk át, amelyben a szavak akár mind magyarok, csak a szórend, mondatszerkesztés nem illeszkedik nyelvünkbe. Ezek között akad olyan, amely az abszolút pongyola, igénytelen beszéd része, de némely kifejezés a művelt köznyelvbe, sajtónyelvbe is beszivárgott.

Bár a mozaikszókról beszéltem már korábban, sosem árt az ismétlés. Ma viszont kiegészítem a témát a rövidítések írásmódjával is.

Ez utóbbinak rendkívül szerteágazó használati módja van, gyakorlatilag minden rövidíthető (és itt nem a kicsinyítőképzős gügyögésről van szó). A magyar helyesírás szabályai 12. kiadása a 277–284. pontokban foglalkozik rövidítésekkel, fel is sorolva a leggyakoribbakat.

Anyanyelvi csapatversenyek résztvevői tudják: kedvenc kérdésköröm az említőnevek. Az epitheton ornans görög-latin eredetű kifejezés, jelentése díszítő jelző. Az antik eposzok fontos stíluseszköze, általában a szereplőkhöz kapcsolták az állandósult jelzőket (pl. bajnok Akhilleusz, istenfélő Aeneas), de szoktuk Széchenyit is emlegetni a legnagyobb magyarként, vagy Deák Ferencet a haza bölcseként, esetleg Nagy Ferót a nemzet csótányaként.

Ma azonban nem személyek, hanem néhány város említőnevével foglalkozom.

A matematikából talán még a leginkább antitalentumok is, mint én, tudják, hogy háromféle zárójel van: kapcsos, szögletes, kerek. A tipográfia ismeri még a kúpos és csúcsos zárójeleket, de ezekkel én most találkoztam először… Ugyancsak a matematikában a műveletek elvégzési sorrendjére utalnak a zárójelek, bölcsész szemmel ez olyan, mintha egy műveletbe beékelnénk egy másikat, vagy esetleg egy harmadikat is. De használhatjuk-e ugyanígy írásban, ha mondjuk a zárójelen belül nyitnánk egy zárójelet?

Nem véletlenül kérem hallgatóimat arra, hogy bátran küldjenek kérdéseket, hiszen olyasmi is felmerülhet kérdésként, ami nekem eszembe nem jutna. A mai Szóköz is ilyen kérésből alakult, egyik barátom érdeklődött az ifjú, idősb, doktor és hasonló, név előtt szereplő rövidítések írásmódjáról.

Az eligazodás azért is nehéz, mert sokszor a hivatalok sem tartják be a helyesírást, sőt megsértődnek akkor, ha a hibákra figyelmeztetik őket – ezek után nem csodálkozhatunk azon sem, hogy a hivatalnokok, miniszterek vagy akár egyetemi tanárok sem törődnek a helyesírással. (És akkor most más hivatalos személyt ne is említsünk.) Így abból nem indulhatunk ki, ahogy bizonyos személyek írják a saját nevüket.

Korábban azokkal a magyar településelnevezésekkel foglalkoztam, amelyek a Kárpát-medencén kívül vannak, s talán nem is sejtenénk, hogy magyar nevük is van. Természetesen nem sorolhatom fel mindegyiket, de egypár fontosabbat, ismertebbet kiemeltem a listából.

Nemrégiben néhány erdélyi településnévnek eredtem nyomába, ennek kapcsán vette fel egyik kedves barátom, hogy mi a helyzet azokkal a magyar elnevezésekkel, amelyek a Kárpát-medencén kívül vannak, s talán nem is sejtenénk, hogy magyar nevük is van. Itt nem az olyanokra gondolok, mint Bécs, Párizs vagy Peking, hanem a sokkal közelebbiekre, a Magyar Királyság határain innen és túl.

A szókincs gyarapítására nyelvünkben három bővizű forrás kínálkozik – fogalmaz Grétsy László –: az idegen nyelvekből való átvétel (ez voltaképpen kényszer, de nemegyszer kikerülhetetlen), a már meglévő nyelvi anyagtól független szóteremtés (indulatszavak, hangutánzó szavak és más hasonló alkotás), valamint a nyelvben már meglévő elemekből új szavak formálása. a szógyarapításnak ezt az utóbbi módját szóalkotásnak nevezzük. Ennek több fajtája van. legismertebb közülük a szóösszetétel és a szóképzés, de van még jónéhány: mozaikszó-alkotás, szóelvonás, szórövidítés, szóhasadás stb. Közülük ezúttal egy kevéssé ismert, sajátságos szóalkotásról szólók, a szóösszerántásról.

Néhány héttel ezelőtt felkutattam néhány filmes szólást, azaz olyan szállóigévé vált mondatokat, melyek mára önálló életet élnek és szólásokként, közmondásokként használjuk őket.

Az eredeti adás 2020. január 2-án hangzott el a Kolozsvári Rádióban.

Alig hevertük ki a Márton-nappal kezdődő téli lakmározásokat, vízkereszttel megkezdődött a farsang, amely húshagyókeddig tart – idén majdnem nyolc hétig, február 25-ig*. Jelmezversenyek, álarcos mulatságok, elegáns bálok időszaka ez. Honnan ered a farsang elnevezés? Mi lehet a ranftli, és mi köze a fánknak a tojásrántottához?

*Az eredeti adás 2020. január 7-én hangzott el a Kolozsvári Rádióban. 2026-ban a farsang február 17-ig tart.

Hallgatóim közül talán sokan találkoznak olyan szólásokkal, amelyekben egy-egy szónak nem tudják az eredetét, bár a szólás értelmével tisztában vannak. Tudják például, hogy mi az a jotta a jottányit sem kifejezésben?

Egyfajta pénz, esetleg valamilyen mértékegység? Mit nem enged, aki egy jottányit sem enged – tette fel a kérdést Deme László is, és meg is adta rá a választ!

Jónéhány évvel ezelőtt jelent meg Murádin László A hely, ahol élünk. Barangolások Erdély helynevei között című kötete. A Babeș–Bolyai Tudományegyetem egykori, ma már nyugdíjas* oktatója korábbi írásaiból állította össze ezt az érdekes, izgalmas olvasmányt, mely erdélyi települések, városok, hegyek, völgyek nevét, ezek keletkezését, jelentését magyarázza. Lássunk belőle néhányat.

Az eredeti adás 2019. december 20-án hangzott el a Kolozsvári Rádióban. Mudárin László elhunyt 2022. február 9-én.

Amint már több ízben említettem, a heylesítás viszonylag egzakt dolog, hiszen ott van rá a szabályzat, a nyelvhelyesség sokkal megfoghatatlanabb, bár vannak helyénvaló és nem helyénvaló megfogalmazások, nem tudjuk olyan pontosan körülírni. Nyelvhelyességi kérdéseink viszont nagyon sokszor abból erednek, hogy nem ismerjük eléggé nyelvünket, nem tudjuk például azonos vagy hasonló alakú szavainknak különböző jelentését, használatának módját.

Mindenekelőtt tisztázzuk: valamiért én nagyon szeretem a kettőspontot. De persze ez nem jelenti azt, hogy túlzásba kellene vinni…

Ez a probléma sem újkeletű, a Tinta Kiadó blogján, az anyanyelvcsavar.hu-n egy 1969-es cikket közöl, de már Móra Ferenc felszólalt ellene… lássuk, mit is írt egy darab nyomtatott kettőspont című cikkében.

Bizony-bizony, már-már 500 rovatot megírtam, s a kettőzőt és ikreszókról még nem írtam – illetve beszéltem.

Az akadémiai helyesírás 12. kiadása a különírás és az egybeírás nagy fejezete alatt tárgyalja a szóismétléseket, valamint a mellérendelő szókapcsolatok és összetételek, valamint az ikerszók írását.

A polcomon éppen 20 Tinta kiadós lexikon és enciklopédia sorakozik, valamint még 24, ugyancsak a Tianta Kiadónál megjelent Ékesszólás Kisszótára. Mégis sokszor vagyok bajban, hogy miylen oldalról is közelítsek egy-egy érdekesnek tűnő kérdéshez, mit kezdjek, hogyan tegyem közérthetőve a könyvekben levő információkat… Most viszont úgy döntöttem, ha már ott csücsül a polcomon Rácz János Állatnevek enciklopédiája, lássuk, mire bukkanhatunk benne – már csak azért is, mivel az alcímben nemcsak az elnevezések eredetét ígéri, hanem kultúrtörténetet, néprajzot, mitológiát is.

Hajdú Mihály Családnevek enciklopédiája című kötetének bevezetőjében azt írja, hogy a családnév szóösszetétel viszonylag új a magyar nyelvben. Először idegen nyelvek hatására a nyelvtudományi és közigazgatási szakszókincsben honosodott meg, de lassan végleg kiszorítja a régi magyar „vezetéknév” meghatározást a népnyelvből is. Az kétségtelen, hogy Európában csak a magyar nyelv használta vezetéknévül a családi nevet, hiszen csak nálunk előzte meg a családnév a keresztnevet. Ennek oka az, hogy a magyar finnugor nyelv, s nem tartozik az indoeurópai nyelvcsaládba, mint az európai nyelvek túlnyomó többsége.

A Tinta Kiadó blogján, az Anyanyelvcsavar.hu-n igazán érdekes cikkre bukkantam Kicsi Sándor András tollából. Még hogy manapság használunk sok idegen szót… némelyek már úgy beépültek nyelvünkbe, hogy észre sem vesszük őket. Persze, ettől még nem kell őket szeretni.

Ha már ilyen télies idő lett, lássuk, honnan erednek téllel kapcsolatos szavaink. Mint a szavak eredetét magyarázó rovatoknál általában, most is Zaicz Gábor Etimológiai szótárát hívtam segítségül.

Tegnap már számba vetten néhány zöldségünket, azaz neveiknek eredetét, háthat valaki a karácsonyi menü főzése közben csak az az egy izgatna, hogy honnan is ered a paradicsom, káposzta, petrezselyem vagy paprika szavunk. Ma néhány újabbat sorolok fel.

Gondolkodtatok már azon reggeli közben vagy a vasárnapi ebéd készítésekor, hogy honnan eredhetnek zöldségeink nevei? Gondolnátok például, hogy a paprika szót a szerb nyelvből vettük át és számos nyelvbe továbbadtuk a híres magyaros paprikás ételekkel? Vagy hogy a petrezselyem latin eredetű?

A gyerekek sokfelé nemcsak az angyalnak, hanem a Mikulásnak is írnak, rajzolnak levelet, hogy mit szeretnének. Vagy mit akarnak? Ahogy a ’80-as évek végi, ’90-es évek eleji Traubi-reklámból is tudjuk: a gyerekek általában egyszerűen fogalmaznak: akarnak valamit és kész.

Rendezgettem az asztalomat a számítógépen nemrég, s megakadt a szemem a lomtáron – azaz magyarul kukán, vagy szebb formában szemetesen. Nyilván van létjogosultsága annak is, hogy lomtárnak nevezték el a fordítók, hiszen az oda kidobott dolgokat (fájlok, mappák) vissza tudjuk hívni, azaz nincsenek véglegesen kitörölve, csupán lomként tárolódnak – de ugyanezt például a levelezőrendszeremben kukának hívják; s minderről eszembe jutott, hogy honnan is eredhet a kuka, és miért ezt használjuk a szemetes helyett például.

A magyar népmesék világában a varázsszavak, varázsmondatok kimondásával a mesehős valamilyen csodás cselekedet végrehajtására lesz képes: láthatatlanná válik, valamit odaidéz vagy eltüntet stb. Olyanokra gondoljanak, mint „Hipp-hopp, ott legyek, ahol akarok!”, „Terülj, terülj, asztalkám!”, s a csoda azonnal meg is történik. Anyanyelvünk tájain kötetében Grétsy László olyan varászszavakat gyűjtött össze, és járt utána eredetüknek, amelyek nemzetközieknek mondhatók, az ő cikkéből inspirálódtam.

Márton nappal hagyományosan megkezdődnek a lakmározások, s még ha karácsonyig van is néhány hét, azért már sokan gondolkodunk az ünnepi menün, vagy annak ránk eső részén. Ha valaki olyan bátortalan szakács, mint én, biztossan receptekhez is fordul – de olyakor nem tudjuk, hogy a recept írója mit is szeretett volna mondani? Lássunk hát néhány ilyen fura kifejezést – a Dívány.hu gyűjtötte össze őket néhány éve.

Időről időre olyan kérdéseket, témákat kapok, amelyekről nem is gondolnám, hogy beszélni kell róluk – s kiderül, hogy mégis! A keltezés írása után egyik barátom most úgy általában a számok írásáre kérdezett rá.

A számokat kétféleképpen írhatjuk: betűkkel, illetve számjegyekkel. Annak, hogy mikor melyiket kell alkalmazni, nincsenek pontos szabályai.

Ha Katalin kopog, karácsony locsog – tartja a népi mondás, arra utalva, hogy ha Katalinkor fagy, akkor karácsonykor sáros, lucskos időnk lesz. Erre sajnos általában sok az esély, hiszen ezt tartották hagyományosan a tél első napjának, de ekkor ért véget az őszi bálok, lakodalmak ideje is.

Katalin, azaz Alexandriai Szent Katalin vértanú († 305 táján), a középkornak alighanem legtiszteltebb, legnépszerűbb női szentje. A görög eredetű szó jelentése: „tiszta, szeplőtelen”.

Ma már kevésbé tartjuk számon távolabbi családtagjainkat, rokonainkat – írja a nyest.hu, nem csoda, ha a családi viszonyokat jelölő szavaink közül is lassan feledésbe merül néhány.

Induljunk ki a vérrokonsági fokozatokból. A szüleink szülei a nagyszülők, ezt tudjuk, az ő szüleik, akikből már (ideális esetben) 8 van, a dédszülők vagy dédnagyszülők, van 16 ükszülőnk és 32 szépszülőnk. Ennél messzebre nem szoktunk menni, ez így is már az ötödik lépcső visszafele. Vannak nagynénik és nagybácsik, illetőleg nagynénénk, nagybátyánk – szüleink testvérei, olykor az ő házastársukat is így nevezzük; ha nagyszüleink testévre is él, mondjathuk nagy-nagybácsinak vagy nagy-nagynéninek, de ezt már nemigen szoktuk. De ki az ángyom?

Német vagy akár cogány jövevényszavainkról már számtalan alkalommal beszéltem, de nemcsak velük, hanem a zsidósággal is hosszú idén keresztül együtt éltünk. Érdekes, hogy a legtöbb átvett szavunk viszont nem tisztán a héberből, hanem a némettel keveredett joddisből származik. Lássunk egy csokorra valót!

Az ámen, kóser vagy a córesz szó hallatán nyilván mindenki érzi a héber eredetet, de lássuk, mit mond róluk Zaisz Gábor Etimológiai szótára.

Valamikor a Szóköz rovat indulásának elején már beszéltem a dátumokról, keltezésről, de talán nem lehet ezt sem elég sokat ismételni.

Sokunknak okoz gondot a keltezés, talán nemcsak azért, mert helyesírása ennek szintén változott 2015 óta a Helyesírási szabályzat 12. kiadása értelmében, hanem azért is, mivel minimum kétnyelvű környezetben élvén, néha összekeveredik a kétfajta írásmód. Most tehát csak a magyar nyelv rendszere szerinti helyesírási és nyelvhelyességi szabályokkal foglalkozom.

Ha már tárgyaltunk irodalmi szólásokat, ne hagyjuk ki a filmeseket sem! A nemrégiben a gyalui autópályaszakaszon, majd Szamásújvár környékén megjelent medvékről hallva magam is, és még leglaább két barátom mondta féltréfásan: a medvék már a spájzban vannak! A kifejezés forrása A tizedes meg a többiek kultikus film, és ott természetesen az oroszok vannak a spejzban. A szólás ma már önálló életet él és valaki/valami már a spájzban/spejzban alakban találkozhatunk vele, használhatjuk, ha azt akartjuk mondani, hogy valakik, ritkábban valamilyen jelenség jelen van, befoylása van a dolgokra.

A szólások, közmondások régóta részei nyelvünknek, és általában népnyelvi eredetűnek tekintjük őket. Vannak azonban olyanok, amelyek irodalmi művekből kerültek a mindennapi használatba, s talán már nem is tudjuk, honnan, kitől, mikor. Mára kizárólag magyar eredetűeket válogattam.